Az amerikai The Girls Next Door című valóságshow 7. évada nemrég debütált
Hope Dworaczyk (1984. november 21.) egy amerikai modell, aki a Playboy magazin által Miss April 2009-nek lett kinevezve, majd a 2010-es év playmate-je címet is megkapta. Ő a házigazdája és a co-producere a kanadai E! csatornán futó Inside Fashion műsornak, emiatt sokat utazik a világon. A 2010 augusztusában induló „The Bunny House" (A nyusziház) című valóságshow (amely a „The Girls Next Door", vagyis a Playboy villa lányai folytatása) egyik főszereplője.A GND-ben eddig főszerepet Hugh Hefner játszott; az elsőtől az ötödik évadig pedig Holly Madison, Kendra Wilkinson és Bridget Marquardt is benne volt. Az évadzáró epizódban Bridget bejelentette, hogy elutazik Horvátországba, majd onnan más tengerpartokra, hiszen új, Bridget's Sexiest Beaches című műsorát forgatta. Kendra is úgy döntött, elhagyja a házat, hiszen megismerte jelenlegi férjét, Hank Baskettet, akivel azóta babája is született. A „főbarátnő", Holly pedig elköltözött Las Vegasba és ott indított egy saját valóságshowot.
A hatodik évadban Karissa Shannon, Kristina Shannon, illetve Crystal Harris játszott kulcsszerepet. Az utóbbi lány még mindig a villában él, Hef jelenlegi egyetlen barátnőjeként, de az ikrek továbbléptek, és most saját házban laknak.
És ezután jött a hetedik évad, mindenki meglepetésére. A mostani szezon a Playboy playmate-ekről fog szólni.
Fotó: Playboyka
Hozzászólások
Szólj hozzá:
Magazinok
Feketejuk
Jennifer Aniston cickót villant |
Whitney Houston lánya a temetésen is drogozott |
Őszintén vallott piszkos múltjáról a kiesett játékos. Állítása szerint a kilátástalanná vált anyagi helyzete sodorta a pornószakma felé, de vállalja ezt a rossz döntését. A POPO DVD látható videón pedig élvezi a szexet |
Úgy tűnik, Kiszel Tünde ismét nem bírt magával. Donatella jelentkezett Patai Anna legújabb videoklip-válogatására, ahol azonban már az első fordulón kiesett. |
Erotikaparádé
Tomtv
|
Kövér Erika "ERA Sugarloaf ex énekese |
Ashley Blue |
Kelly Wells |
Janet Joy az Erotika Expo pornó szinházában |

















